Zene

2008. június 2. 09:34 | írta: Szabi | 1 hozzászólás

A jövő punkja... lett volna

A Mindless Self Indulgence-t amikor először meghallottam, nagyon felcsillant a szemem. Odamondás, a kemény samplereket, elektronikus döngölést idióta énekkel és elszállt dallamokkal vegyítették, miközben gyakorlatilag mindenkinek bemutattak, és az összes tabut kifigurázták. Aztán most kaptunk egy lemezt, aminek bármely száma lemehetne a rádióban. Ha a korábbi albumokra azt mondom, hogy hatalmasat robbantak, akkor az új csak egy adag petárda. Még szerencse, hogy a petárdázás is jó móka.

A régebbi albumokat hallgatva az első szó, ami eszembe jut: káosz. Mint amikor a figyelemzavaros, hiperaktív gyerek koffeintúladagolja magát, és ide-oda csapong, egymásra pakolva a samplereket, gitárokat, szavakat, pattogva, mindenre fittyet hányva. Mintha az Atari Teenage Riot találkozott volna Marilyn Mansonnal egy szintipop buliban, némi hélium és speed társaságában. Ehhez képest az új album nem feltétlen visszalépés, csak más.


Mindless Self Indulgence - Animal by M dot Strange

Ha megnézzük a punk bandákat, azt látjuk, hogy zeneileg nagyjából ugyanazokkal az eszközökkel lázadnak, így szinte törvényszerű volt, hogy felbukkanjanak olyanok, akik a konformmá vált lázadás ellen lázadnak, teljesen új eszközökkel. Ilyen volt a Mindless Self Indulgence. Szélsőséges dalszövegek, ahogy egy jó punk bandához illik, szélsőséges színpadi produkció, ami szintén ajánlott, mindehhez igencsak extrém tagok, és ami a legfontosabb, egészen szokatlan zenei hatások keveréke a punktól az industrialon keresztül a durva szintetizátor-témákig és samplerekig. Ez két dolgot jelent: egy bizonyos körben legendává válnak, viszont az emberek többsége meg sem próbálja befogadni.

Így aztán a 2008-as If című albumukon már inkább a késői Mad Capsule Markets ötvöződik a The Hives-szal egy indie buliban. Ha önmagában nézzük a lemezt, ez is élvezhető, sőt, jó pár erős szám van rajta (Lights Out, Never Wanted to Dance, On It, Due), amik jó eséllyel válhatnak partislágerré. Fülbemászó dallam, kellemesen táncolható ütem, refrén, amit lehet dalolászni. Csak hát valahogy nem ezt vártuk. Aminek fültanúi vagyunk, az a populárissá válás jól bevált receptje: a szélsőségekből vissza kell venni, az egyedi hangot azért megtartani, a közönséget nem levizelni, a színpadon nem hányni, és rögtön nem csak egy szűk rétegnek lehet eladni a bandát.

Ezek után teljesen megértem azokat, akiknek bejön az új album, és azokat is, akik lehúzzák. Olyan ez, mintha az abszint után áttérnél a legfinomabb sörre. Jó-jó, persze, de nem üt, inkább simogat. Akik nem ittak még erős piát, azoknak a sör sokkal inkább tetszeni fog; viszont ha abszintra vársz, majd mély levegőt véve belekortyolsz a pohárba, és rájössz, hogy sör van benne - na, az kiábrándító.

Ha egy bohókás, dallamos, szokatlan hangzású, kellemes albumra vágytok, amire lehet lötyögni, az If a ti zenétek. Ha viszont valami erőteljesebb és nyersebb kell, inkább poroljátok le a régebbi MSI albumokat. Tízből hat és fél nyomdanyuszit adok az Ifnek.

Linkek:

Facebook:

modszer

2008. 06. 04. 19:04

en nem erzek akkora kulonbseget a regi albumok es az if kozott, sot nekem jobban bejon, szerintem tokeletesen meg van irva, hibak nelkul. mondjuk teny, hogy minden dal egy slager rajta, es talan nem annyira punk, viszont pl a mark david chapman allatkodasanal nekem nem is kell tobb. a mastermind meg egy remekmu.

Szólj hozzá!

A Mindless Self Indulgence-t amikor először meghallottam, nagyon felcsillant a szemem. Odamondás, a kemény samplereket, elektronikus döngölést idióta énekkel és elszállt dallamokkal vegyítették, miközben gyakorlatilag mindenkinek bemutattak, és az összes tabut kifigurázták. Aztán most kaptunk egy lemezt, aminek bármely száma lemehetne a rádióban. Ha a korábbi albumokra azt mondom, hogy hatalmasat robbantak, akkor az új csak egy adag petárda. Még szerencse, hogy a petárdázás is jó móka.