Twitter

2008/08/12-18 Sziget Fesztivál

2008. július 28. 16:56 | oizys | 13 komment

A Sziget Fesztivál honlapján a visszaszámláló ma csendítette meg bennem a vészharangot, hogy már csak két hét van hátra, úgyhogy úgy döntöttem, itt az ideje átnyálazni a programot, hogy összeállítsam a menetrendem. A promóciós értékkel bejelentett húzóneveket persze ismerem, de mindig van jó néhány érdekesség, aminek a felét ki lehet szúrni a részletes bontásból (a másik felébe meg úgyis csak a helyszínen témfergve botlik bele az ember). Kezdő szigetelőknek ajánlom a tavalyi útmutatót, gyakorlottabbak meg taposhatnak rögtön a továbbra egy szubjektív szemezgetésért.

A szokásos hozzáállásom a Szigethez minden évben az, hogy oda minél több egybefüggő időre kell menni, egyrészt hogy belejöjj a feelingbe, másrészt meg azért, hogy ne csak a buli és az egyes koncertek csapódjanak le, hanem ráérezz arra, hogy az izgalmas dolgokat keresni kell, vagy csak hagyni, hogy azok megtaláljanak téged. Ahogy tavaly is írtam, fontos, hogy ne egy görcsös kézzel szorított tollal papírra vésett menetrendet akarj behajtani magadon (és a feszten), hanem jegyezz fel egy-két fontosat, amit mindenképp meg akarsz nézni, de ettől még hagyd magad sodródni! Ez alapelv, e nélkül semmit nem ér az egész. A Sziget egy nagy olvasztótégely, és aki ezt nem tudja kihasználni, az már az elején elcseszte.

A bevezetőt nem is húzom tovább, jöjjön a menetrend, a megjegyzéseket pedig majd közben szúrom be. A bontás erősen szubjektív, úgyhogy bár követni ajánlott, testre szabni még inkább. Az ismeretlenül csengő nevekre kattints és hallgasd!

Alanis MorissetteAugusztus 13., szerda

Rögtön itt az elején kiemelném az A38 színpadot, ami furán összeborzolhatja a gyakorlott Sziget-látogató szemöldökét, ilyen ugyanis eddig nem volt. Viszont ahogy az talán a felhozatalból is kideríthető, ez lett a nagy múltú Bahia színpadból. A Bahia színpad nagyjából egyenlő az örök rajongással, ez volt ugyanis az az oázis a Szigeten belül, ahol mindig meg tudtak lepni, és a fellépői még a bejáratott fesztbandák sűrűjében is újszerűen hatott minden évben. Ha úgy voltam vele, hogy valami random újat, érdekeset akarok hallani, biztos, hogy egy sör kíséretében rögtön ide jöttem. A feladatot ettől az évtől az A38 vette át, és a hajó programszervezéséből ítélve valószínűleg méltó utóda lesz a Bahiának. Mindjárt az első nap a négy kiemeltből kettőt ez a helyszín produkál: Markscheider Kunst, avagy latin reggae oroszországból és Kiss Erzsi (ez utóbbit nem magyarázom).

Augusztus 14., csütörtök

Csütörtökön korán kezdődik a pörgés a fél ötös svéd punkkal, amit aztán kevesebb kereskedelmi hátszéllel, de annál nagyobb lelkesedéssel tol tovább a Touffes Krétiennes fél nyolctól (és egyet lehet tippelni, melyik országból). Mesélek az utóbbiról. A zenekar jó néhány banda közös projektjeként indult, mint feldolgozászenekar, amiből az lett, hogy egyrészt annyian vannak, hogy alig férnek el a színpadon, másrészt akkora a lendületük, amit ennyi ember közösen összerak. A stílus valahol a ska-punk tempójában és lüktetésével írható le, a hasonlat pedig azért is ül, mert a hangszerpark is olyasmi, csak mondjuk háromszor annyi fúvóst kell elképzelni. Este a Jamiroquai után az A38 színpad mindjárt azt is bemutatja, hogy nem csak hűen viszi tovább a Bahia szellemiségét, de újít is bele, ugyanis színpadra állítja a berlini elektronikus színtér egyik számomra személyes kedvencét, a Modeselektort, ami electro-house-idm-izéként biztos nem került volna terítékre egy évvel ezelőtt. Aztán később jóéjtpuszi dadaista esti mesével, avagy Tudósok. Valamikor közben az éjszakába hasít a Vitalic live actje is, ami, ha javítottak a Party Arena konzervdoboz-hangján, talán élvezhető is lesz - meglátjuk.


Jason Kay (Jamiroquai)

Augusztus 15., péntek

Az ötórás Nemjucit azért véstem fel, mert Németh Jucit mindig is szerettem, és baromi kíváncsi vagyok már erre az új dolgára, amit még sose hallottam. TU és Atlas együtt, nem kommentálom, must see. A Myster Möbius annak a Sekinek a francia bandája, aki sokáig a Másfélben bőgőzött, és akinek a távozása után fájtam rendesen, a faszi ugyanis az egyik oka annak, hogy anno a basszugitárt választottam (a zongora után), de asszem a szubjektív vonatkozáson felül is mindenképp érdemes itt lenni pénteken nyolckor. Meg aztán mindjárt ugyanennek a napnak a végén a "hátrahagyott" Másfél felpörgetett-elektronizált verziója is jelen lesz. Közte lehet szomorkodni a finn vonósokkal és belecsapni egy finom tripbe a ColorStarral.

Augusztus 16., szombat

Meshuggah A Deti Picassoról sokan zengtek már nekem ódákat, gondolom illene már látni. Murphy kisasszonnyal úgy vagyok, hogy anno a Molokoval láttam már, az tök okés volt, az első szólólemezéért meg teljesen odavoltam, úgyhogy ez alapján várnám nagyon a szombat hat órát, de sajnos a második albuma a szememben súlyos lebőgés lett, úgyhogy csak reménykedni tudok, hogy kapok némi engesztelést ezzel a fellépéssel. Ha viszont a finomkodós dallamok nem adnák meg azt, amit várok, kellő elégtételt vehetek a Meshuggah-val, ami aztán száz százalék, hogy matematikai pontossággal, takkra hozza a papírformát. Van ott egy zárójeles bejegyzés is, ami azoknak szól, akik a sújtós metált nem annyira bírják - én legalábbis ide mennék, ha nem amoda. Az Ostava egy fekete ló bulgáriából, napi zárásként pedig a Mangod veri el a port utánunk a sivatagi sztrádán.

Augusztus 17., vasárnap

A Pendulum idei albumáról már elmondtam, hogy vannak rajta ígéretes, meglepetésszerű számok, úgyhogy kíváncsian várom, mit produkálnak élőben, bár egy később esti, fényshow-kompatibilis időpont jobban állna nekik. A Pro-Pain nagyjából hasonlóan muszáj, mint az előző napi Meshuggah: erő, zúzás, ott kell lenni. Aztán a szétrúgott sípcsontot lehet majd ápolgatni egy világzenei színpadnál, ami után megint egy találomra kiválasztott érdekességet írtam fel, ezen a napon Horvátországból. A zárást ebben az évben egy hazai régi-új kombóra bízom, az Esclin Syndót úgysem hallottam még élőben, éppen itt az ideje.

További infók és részletes program:

Címkék: Sziget Fesztivál
Facebook:

Hozzászólások (13)

2008. 07. 28. 20:43

Egyre kevésbé zsongok be a Sziget zenei felhozatalától, lesz jópár banda, aminek örülök, meg amit megnézek, ha már itt vannak, de idén egy nagy kedvencemet se cibálják el. Flogging Molly, Jamiroquai, Meshuggah, The Wombats, Pendulum, Babyshambles a külföldi részről, a magyarok közül meg igyekszem csak olyan bandát megnézni, akit a nyáron max 1-szer láttam eddig.

Amúgy a Zúzda színpadot hiányolom, voltak ott igazán jó koncertek is, ha nem dugták volna el a susnyásba, biztos nagyobb közönség is lett volna. De ezt már nem fogjuk megtudni |:

2008. 07. 28. 20:45

Ahaha, mégis meg foguk tudni, csak nem vettem észre a listában :vigyorog:

2008. 07. 29. 7:08

Idén is lesz zúzda színpad.
www.sziget.hu/fesztival/programkereso/szinpad110045

2008. 07. 29. 7:32

(14en ajanlom meg a che sudakat) erdemes!

2008. 07. 29. 10:19

Szombatra én még beteszem mindenképp a Mass Hysteriát: albumon kiválóak, HC franciául, dallamos, ugrálós, modern.

2008. 07. 29. 10:57

köszi a kiegészítéseket! jöhetnek még a tippek! :)

2008. 07. 29. 22:23

A Babyshambles-t feltétlenül nézze meg mindenki, ha itt lesz Pete Doherty, garantáltan eljátszanak majd 5-6 számot totál szétcsúszva, aztán Pete leköpi az első sort, és elnyögi, hogy "bunkó magyarok". Felejthetetlen élmény lesz.

Seraphin
2008. 07. 31. 19:01

a csütörtök a legszimpibb nap.

gyurmapok
2008. 08. 01. 15:12

csutortokon che sudaka valoban kotelezo, utana pedig meginkabb az a kraak and smaak koncert. meg 10edszerre is erdemes talan meghallgatni parov stelart penteken.

2008. 08. 01. 18:10

na, parov stelarra biztos nem megyek. rá most épp haragszok. :P

2008. 08. 02. 12:08

fura, hogy josé gonzálest és a the battle-t nem említi senki az utolsó nappal kapcsolatban!

2008. 08. 02. 19:27

flynn: gonzálesre speciel egyáltalán nem vagyok kíváncsi. battle-t azt nem vettem észre, hey, ez jó info! :)

gyurmapok
2008. 08. 05. 0:58

en ha megyek megis akkor szinte scak a the battle miatt, de anyagilag lehet hogy kiesik. pedig varhatok amig ujra hallhatom.. :( de hat ezvan, aki cseszik dolgozni az utana ne sirjon ;>

Szólj hozzá!

A szövegben nem lehet HTML-t használni! Ha linket írsz, automatikusan aláhúzzuk. Linkből csak egy lehet, vagy regisztrálj, és akkor bármennyi. Ha már regeltél, itt bejelentkezhetsz. Az IP címed spamszűrés okán logolva van.