Tudatos zenehallgatás?

www.clusterone.hu/2008/10/02/oktober-a-tudatos-zenehallgatas-honapja/

clusterone: gondoltam, hogy a cím és a téma miatt ez a referer meg fog jelenni hamar. :) de azért az érződjön, hogy itt és most nem csak a mainstream popzene agytompító hatása és népszerűsége közötti korreláció a főszereplő, hanem az, hogy ez az egész tudatosságtalanság (tudattalanság?, tudatlanság?) minden más zenei stílusra is jellemző a legmélyebb szubkultúrákig, a noize-halál-metáltól a psy-trance-gabberig. azért, hogy ne legyen az mondva, hogy "nyúlják az ötletet" beteszem a linket kapcsolódóként a cikk végére, mert persze hogy kapcsolódó.

Nem függ ez össze azzal, hogy iszonyat sok zene hozzáférhető (ahogy írod is)? Szóval oké, hogy régen se hallgattunk többet, de azért mikorénmég gyerek voltam, akkor azért szalagos magnóról másoltunk, ami azért macerás volt. Egy-egy válogatáskazi hosszú hónapokig bírta a folyamatos hallgatást, ma meg tényleg tornyosul az embernek a hallgatnivaló. És igen, én magam is tudatos zenehallgatónak tartom magam, aki időnként céltudatosan fog egy-egy előadó megismerésébe, és igen, nekem is irdatlan mennyiségű még sose hallgatott zeném van otthon. Egyébként szubkult szinten esetemben igenis van hatása a többieknek, felhívjuk egymás figyelmét hallgatásra érdemes lemezekre, vannak rendszeres összejövések is, koncertileg, hepajilag, ahol aztán egy-egy ismeretlen szám esetén igenis megkérdezzük, hogy ez mi és honnan van. Na ez amolyan gondolatfolyam lett, talán érthető, hogy mi az álláspontom.

Teljesen igazad van, de szerintem idővel nivellálódik majd a dolog, apu lemezei közt ott lesz minden, amit most 2-3 év alatt pótol be az ember torrentekről és így nem 20, hanem 13 évesen kezd el az ember "tudatosan" zenét hallgatni. Az új dolgokra viszont nekem sincs elméletem. Valószínűleg ha nincs frusztráció, hogy erről és erről lemaradtam, ezt és ezt be kell pótolnom, reggel 11-től 1-ig Sonic Youthot kell hallgatnom, délután 5-től 7-ig pedig italodiszkót, akkor specifikusan és alaposan, egy adott irányban hallgatnak majd az emberek zenét. És akkor minden szép lesz és jó.

Egyébként van ez a Besnard Lakes nevű együttes és annak a Because Tonight c. számában az elején én mindig egy eltorzított magyar hangot vélek felfedezni, "szeretsz/nem szeretsz", mintha ezt mondaná folyamatosan. A metrósról jutott eszembe.

Már korábban hozzászóltam a tudatos zenehallgatáshoz, de most is csatlakozom. Ha dömpingben megy a dolog, akkor valóban nagyon nehéz megtalálni, meghallgatni az igazit. Nekem is sok-sok évbe került, amíg sikerült, pedig soha nem voltam rádiózabáló, ellenben rengeteg lemezt, kazettát, aztán CD-t gyűjtöttem össze.
Jut eszembe: nem tud valaki olyan technikai megoldást, amellyel régi felvett kazettákról CD-re lehet zenére átjátszani? Ha van valakinek ötlete, kérem, írja meg a spiritual@t-online.hu-ra, vagy azt is, ha esetleg vállal ilyent. De visszatérve a tudatos zenehallgatáshoz: az elmúlt napokban különböző történések orientáltak. Tegnap meghalt Mitch Mitchell, a The Jimi Hendrix Experience dobosa, és aznap olyan felvételeket hallottam, ahol a legjobban kijön, hogy mennyire sokoldalú, stílusok között könnyedén átjáró ütős volt. (Third Stone From The Sun, Voodoo Chile Slight Return, 1983....). Ma pedig arról írtam egy hírügynökségi jelentés alapján, hogy Martin Luther King családja perelni akarja azokat, akik engedély nélkül árulnak Obama-King pólókat, King-idézettel: I have a dream that a change is gonna come...A mondat második fele egy híres Sam Cooke-dal címe volt, amelyet a 60-as évek soul-nagyságai mind feldolgoztak Aretha Franklintől Otis Reddingig. Én az utóbbit szeretem a legjobban, de végighallgattam szinte valamennyi változatot. És akkor már ott volt Cooke másik klasszikusa, a Wonderful World, amelyet szintén sokan feldolgoztak, az utóbbi időkben reklámokból is ismert - szintén van egy nagyon jó Otis-feldolgozása...A múlt héten pedig Jethro volt az isten, a nagyszerű budapesti koncert előtt és után - bár az a buli annyira klasszul sikerült, hogy szinte a fejemben sem szólt más, külső zene kapcsolása nélkül.
Vagyis véletlenszerű tudatosság. A meditációs zeneválasztásomról már írtam korábban...

senki nem mondaná, h nyúlod az ötletet, a clusterone sem azért linkelt szerintem, de te magad írtad, számítottál is rá, tehát ismerted. amúgy ha figyelmesebben elolvasod (meg más írásokból is kiderül), ott sem csak 'a mainstream popzene agytompító hatása és népszerűsége közötti korreláció a főszereplő', kra nem, viszont ez egy olyan dolog, ami _példaként_ sokkal egyszerűbben személteti ezt az egészet. utána pedig már mindeki arra húzhatja rá, amire akarja.

aa: úgy érzem offenszelésnek érezted, amit írtam, de nem úgy szándékszott. inkább ugyanarról beszégletünk, csak (én továbbra is úgy érzem) mi kicsit más oldalról fogtuk meg. de ha ugyanoda lyukadunk is ki, akkor mi is gondolkodunk ezen, van ez így. a cikkbe illesztett linkelést is úgy szántam, hogy érezhető legyen, h egymás melletti/közös agyalás van, nem egymás lábára taposás. vagyis hát szeretném ezt hinni. :) az meg hogy a ti októberre becélzott tematikusságotokról mi átcsúsztunk novemberbe, hát bumm. asszem ez a téma egy hónapnál folyamatosabban van jelen.

a cikkhez kapcsolódóan részemről re:

nekem is ez van, h tömegével futnak be a zenék (akár netről, akár promóban), és már ott feleződik, h mennyit tudok meghallgatni, aztán ennek jó ha a fele jut el agyig. viszont olyanból meg már tényleg csak egy évben 1-2 ha van, amit úgy tudok megőrizni élményben, mint egy-egy régebbi lemezt, amihez visszatérek időről-időre, megjegyzem magamnak, felteszem a polcra, emlékszek rá. (nincs egy újabb jilted generation, dig your own hole, vagy vegas.) és a durva, h visszanézem mondjuk a Kultblogon a zene rovatot, látom, h írtam vmiről hatalmas lelkesedéssel fél évvel ezelőtt, és lehet, h már nem is emlékszem rá, pedig akkor tényleg annyira bejött, hogy még. csak aztán lett még tíz ilyen lemez ugyanabban a hónapban.

a kulcs (legalábbis nálam) az a naprakészségi (ön?)kényszer, h mindent meg akarok hallgatni, mindent követni akarok, mert nem szeretnék lemaradni semmi jóról. ilyen szempontból könnyebb dolga van egy szűklátókörű stílus-elkötelezett embernek, aki mondjuk csak a psychedelick rockot figyeli, mert jó eséllyel teljesen naprakész, és kényelmesen végighallgatja az összes szcénalemezt. de én speciel leszarom a stílust, az a lényeg, hogy tetsszen, és így már abszolút nem egy-egy lemez minősége az, ami miatt megmarad a személyes kedvencek között, hanem ahogy gothpunk is írja, a pillanat dönti el, hogy hozzám épp eljut az az anyag vagy nem.

viszont ez szerintem jelenség. az internet, a myspace, az hogy a nappalimból 50 ezer forintból profi stúdiót csinálok, olyan dolgok, amik ezt eredményezik. odáig voltunk az elején, hogy ez mennyire jó, aztán az információdömping, ami miatt ad-blockert írtunk a böngészőhöz, elérte a zenei ízlésünket is. nem vonható ezért felelősségre egy-egy ember, mert nem hallgatja meg figyelmesen az _összes_ lemezt, ami a kezébe kerül. véleményt alkotni pedig impulzusból fog.

van viszont akkor egy másik érdekes dolog. ha az ember első benyomás, myspace-es fél perc és egy promó fotó alapján képet alkot egy együttesről, akkor a zenekaroknak ehhez idomulni kell, vagy harcolni ellene? ha valaki kurvajó szövegeket ír, és ez a legnagyobb erőssége, akkor az bízzon benne, hogy lesz annyi zenekritikus, aki felismeri, és prófétálja ezt? vagy inkább írjon egy megaslágert, meztelen csajos promófotókat, és remélje, hogy ez alapján majd meghallgatják a többi tracket is, és felfogják a szöveget? ha viszont bepusholja magát a mainstreambe a dizsi trekkel, akkor nincs-e eleve veszett ügye arra, h a szövegeire odafigyeljenek a birkanépek?

Igen, igen, én már régen csak röhögök azokon a barátaimon, akik minden találkozásunkkor azzal kezdik, h 'figyeeejjj, leszedtem a [előadónév]-összeset!!!'--hiszen tökéletesen lehet tudni, h úgysem hallgatják meg.
De közben ott van az is, h mi (zeneblogok megjelenése óta elég sokan, azelőtt ugye csak újságírók) esetenként kimondottan _azért_ hallgatunk zenét, h írjunk róla (ahogy meg is jegyeztétek), míg a nem-író hallgatók nem azért, tehát a figyelemnek, tudatosságnak egészen más mércéjével kellene őket kezelni (és ez egyáltalán nem lenéző értékítélet, semmi bajom azzal, aki nem úgy hallgat zenét, h több metaszintben (ön)reflektáló, irodalmi-kulturális utalásokat feltáró,másfél órás-10 oldalas gondolatmenetben tudja kifejteni jól megalapozott véleményét; azzal van bajom, ha ezután azt gondolják, mindenki okoskodó köcsög, aki viszont igen). A zenekarok attól függően idomulnak a fogyasztói szokásokhoz v mennek ellenükbe, h milyen célokat tűznek maguk elé: ha az így hallgató közönségnek akarnak lemezeket eladni, nincs más választásuk (és tegyük hozzá, ez egyáltalán nem 'baj', én szeretném, ha kihagynánk ebből a moralizálást arról, h jajhovatartavilág).

Egyébként meg a Tubular Bells II végében egész kórus énekli magyarul, h 'Kik ezek? Kik ezek?':)

Az tudatos zenehallgatásnak számít, amikor az ember azért vesz elő egy-egy lemezt a reggeli munkába menéshez, mert épp fosköd van odakint és hideg és nyálka? Vagy amikor Ace of Spades rángat ki a REM fázisból (ejhoppáré, ez micsoda mondat)? Esetleg amikor egy bulira, koncertre "rákészülünk" az előadó munkásságának átismétlésével? Szóval komolyan, annyi minden állhat a zeneválasztás mögött, kár lenne ilyen újságírói, szakmáskodó köldöknézéseknél leragadni. :D

köszönöm a sok hozzászólást :) a clusterone-os linket egyelőre nem volt időm elolvasni, de ígérem, bepótlom mindenképp.

most már látom, hogy nem volt jó a tudatos zenehallgatás cím a gondolatmenetemhez, legalábbis a kialakult beszélgetés nem teljesen abba az irányba megy, amerre én vártam volna, mea culpa. igazából én valami olyasmire gondoltam ezalatt az egész alatt, hogy mennyire hallgatjuk manapság a zenéket, mennyire figyelünk oda rájuk: független attól, hogy gagyiszart, vagy komoly produktumot veszünk elő.

tényleg csak ismételni tudom önmagam, mert a dear kiváló példa. nehezen dolgozom fel, hogy közel két hónapja megy a savazás (persze van ellenpélda is), de ezt a magyar részt soha senki egy félmondatba nem említette volna meg :). vagy ez ma már ennyire nem számít nagy durranásnak? erősen kétlem.

néha magamon is észreveszem, hogy csak szól a zene, de én nem figyelek oda rá, és akkor általában ki is kapcsolom, hogy ne pörögjön fölöslegesen. lehet, hogy rosszul emlékszem, de a zsákolj, ha tudsz! c. filmben wesley snipes osztja woody harrelsont valami soul(?) előadóval kapcsolatban, hogy a harrelson nem is hallgatja a zenéjét, csak hallja. na, valami ilyesmi volt a mondandóm lényege is. én nagyon sokszor úgy érzem, hogy megvan a tudatos zenehallgatás az emberek (értsd: a környezetem) részéről, és igyekeznek nem a gagyit hallgatni, de azt már igen sokszor kétségbe vonom, hogy hallgatják-e a zenét, vagy csak hallják.

persze mindenki másképp nem csinálja, nem az én dolgom. csak újabban ez az egész újságírós dolog ilyeneket ébreszt fel bennem mind blog, mind "profi" szinten, és sokszor úgy érzem, hogy 90%-ban tök fölöslegesen írunk a zenéről az embereknek. nyugtassatok meg, hogy ez nem így van :).

Épp múlt héten írtam arról, sztem (és más kritikusok szerint) minek írunk a zenéről (www.clusterone.hu/2008/11/08/az-izles-formaja/); mindenesetre azt gondolom, egyáltalán nem 'baj' az sem, ha az ember a buszon menet közben, gondolkodás, alvás, szex közben zenét hallgat, ha attól neki jobb buszon menni, gondolkodni, aludni, szexelni, akár meg tudja magyarázni szépen és világosan, mi tetszik benne neki és mi nem. Sztem mint íróknak/kritikusoknak/bloggereknek nagyjából annyi a feladatunk, h elmondjuk, nekünk miért tetszik/nem tetszik egy zene, mit jelent ill. miért nem jelent semmit. Az, h 'az emberek' ezzel mit csinálnak (elolvassák, meggondolják, röhögnek rajta, baromságokat kommentelnek), már nem rajtunk múlik.

szerintem nem ilyen egyszerű, hogy aki sokfélét hallgat, vagy sokat, az nem figyel oda. van, aki egyátalán nem hallgat, vagy csak autórádióban, és ugyanúgy nem figyel, vagy még annyira sem. sokféle ember van. én rengeteg zenét hallgatok, de ennek az egyszerű oka, hogy kb. 20 éve szerintem átlag napi 3-4 órát töltök ezzel, de néha 20-at is. ebbe még az is belefér, hogy monomániás rohamaim akadnak, ha vmi hangulatomat nagyon elkapja egy szám, akkor loopolom, a rekordom asszem a placebo twenty years volt két hétig. meg a hangulat nekem nagyon fontos, ezért muszáj bővíteni a kínálatot, mert ha épp hősies vágtatóra vágyok, vagy depire, akkor egy más jellegű hangzás csak felidegesít, és azért reggel 11-ről este 11-ig a világ legjobb albumait is meg lehet unni. ettől függetlenül elég tudatos vagyok, mivel tanultam zenét, és mivel pont azért nyomom ilyen monstre, mert annyira fontos a számomra.
a másik, ha már megszerzett az ember egy lemezt (irl vagy net), nem dobja ki, de elég sok közepes, egyszerhallgatható album van manapság. ez pedig csak utólag derül ki, és még akár változhat is.

azt viszont észrevettem, hogy a dömpinggel arányosan (sajnos? nem tudom..) megemelkedett a mérce. ami fizetős magnókazin, 16 évesen még olyan volt, hogy tetszik rajta 2-3 szám, néha visszatekerem, de hallgatom anélkül is, és várom, hogy jöjjön a jó rész, na az ma már kuka. megtehetem, hogy már csak a habot egyem le a tetejéről, hogy csak olyanba mélyedjek el, ami igazán megérint. ez sok keresést és sok csalódást jelent (de megéri:)