Twitter

Jött Tricky, és hozta magával a poklot is - Sziget 2009, 2. nap

2009. augusztus 14. 16:58 | flynn | 15 komment

A tegnapi, elnyújtott bemelegítés után rövidebb, de programokban annál tartalmasabb nap várt ránk. Elsősorban az 808 State-ért és Trickyért mentünk ki, de elcsíptük a Toten Hosent, hallottunk a Bloc Partyból hat számot, és - sajnos - Fatboy Slimen is tengtünk egy órát.

Későn, fél hétre értünk ki a Nagyszínpadhoz, és én aztán végképp nem vágok a Toten Hosentől semmit az animált szarvasklipen és a Bayern München-nótán túl, de nagyon jól éreztem magam (sőt, azt hiszem mindkettőnk nevében bátran beszélhetek). Igazi német sörfesztiválos hangulat volt, részeg fiatalok énekeltek egymásra mosolyogva - mindenki vidám volt, amit a naplementés tájkép csak még hangulatosabbra színezett. Sokszor olvasom honi fórumokon, hogy miért nem hoznak aktuálisabb bandákat (olykor magam is felteszem e költői kérdést), azonban az ilyen koncertek után most már évről évre belátom, hogy bizony a nagy öregeknek is ott a helyük a Nagyszínpadon, mert olyan hangulatot tudnak csinálni, amire a sokszor jobbnak tartott, de koruk miatt tapasztalatlanabb bandák egyszerűen nem képesek. Persze ezzel most jól ki is szúrok magammal, mert nem hozhatom fel példának a Bloc Partyt frappáns átvezetés gyanánt, ugyanis a srácok igencsak odatettek magukért, minek köszönhetően egykettőre a színpad előtt termett vagy tízezer ember. Nekem az egyetlen bajom a Bloc Partyval, hogy akárhogy próbáltam, sosem tudtam megszeretni a zenéjüket, így csak addig maradtunk, amíg az 808 State el nem kezdődött. Mocskolódni, negatívumokat szórni viszont nem fogok: a látottak alapján mindenki remekül érezte magát.


808 State (fotók: sziget.hu)

Mint ahogy én is remekül éreztem magam az 808 State-en. A manchesteri illetőségű, és eredetileg trióban utazó formáció hat emberrel vonult ki a partisátor pódiumára: ketten az elektronikával, ketten gitárral, míg egy ember dobbal foglalatoskodott, továbbá volt egy mc-jellegű ember, aki nem rappelt, hanem olykor a tamtamokat püfölte, mikor éppen nem tipikus angol akcentussal szórta a fuckingokat a felvételek felkonferálásakor. Az 808 State az acid house forradalom közepén kezdett el zenélni, és meghatározó alakjai voltak a brit rave kultúrának, de még a kilencvenes évek végén is tolták a szekeret, és alapvetően az volt nagyszerű, vagy inkább újszerű a zenéjükben, hogy meglehetősen jó ízléssel használtak hangszereket az elektronikus kakofóniák közt. Pont erről szólt a tegnapi műsoruk is: zömmel indusztriál alapú, rendkívül zúzós breakbeatekre, vagy korai drum and bassekre improvizált rá a két gitáros, így roppant kegyetlen falbontás ment jó egy órán át a lehető legelborultabb sci-fis/erotikus vizuálokra. Sokszor a nagyon korai Meat Beat Manifesto kiadványok ugrottak be, máskor egy pici Fluke, úgyhogy a Prodigynek fel kell kötnie a gatyáját ma, ha ezt le akarja verni. A live act nagyszerűsége alapvetően abban rejlett, hogy a nagy hangzavarban hogyan próbáltak a hangszerekből minél többet kihozni a srácok, és ezzel egy pillanatra betekintést nyerhettünk az angol elektronikus zenei forradalom első napjaiba, amikor még jóformán senkinek semmi elképzelése nem volt arról, hogy mit akar csinálni és hogyan, csak egyszerűen elkezdték, és lett, ami lett. Persze a vége felé lejátszották a korszakos jelentőségű és zenetörténetileg is fontos house-örökzöldjüket, a Pacific State-et, de e nélkül is annyira erős volt a produkció, hogy a show végén a szégyenteljesen kis létszámú közönség tökig leizzadva, óriási sikítozások közepette távozott az arénából. Ötös.

Ezután sikerült elkövetnünk azt a hibát, hogy a haverok tavalyi figyelmeztetése ellenére - nem tudom miben bízva - beálltunk Fatboy Slimre, aki gyakorlatilag húsz perc alatt lerombolta azt a hősképet, ami bennem pici tizenévesként kialakult róla. Rettentő buta diszkózenéket játszott, mintha valami bivajbasznádi diszkó dj-je lenne (mindenkitől elnézést), s bár a közönség láthatóan megőrült, mi mégis inkább egy fa tövében ülve hallgattuk elszörnyedve a zenét, majd fél tizenegykor inkább el is jöttünk róla. Én nem tudom, hogy a You've Come A Long Way, Baby album szerzője mit hall ezekben a számokban, de valami nagyon nem stimmel. Egyes.

És akkor Tricky. Elöljáróban annyit tudni kell, hogy a tavalyi Knowle West Boyt a haveri köröm és a sajtó elég rossz fogadtatásban részesítette, ezért a kritikámban csak egy négyest mertem megszavazni neki, mindazonáltal az évvégi listámban már a második helyet foglalta el, és számomra egyre jobban bebizonyosodik, hogy ez elég lazán az évtized legjobb triphop lemeze a maga őszinteségével és sötét hangulatával. Mi, a barátnőmmel frankón azt hittük, hogy ez valamiféle nyugodt szenvedés közepette megelevenedik majd az A38-Wan2 színpadán, és ellötyögünk rá egy jót, ezért bátran befoglaltuk a helyünket az első sorban. Mivel korábban értünk oda, láttuk a kezdés előtt a fiatal, mindössze huszonkét éves énekesnőt, akinek egyszerűen annyira jó teste van, hogy hétszentség, hogy Tricky nem a hangjáért vette be a csapatába. Másfelől, a koncert vitt mindent. Az egy dolog, hogy a művész annyi drogot lőtt magába, ami már halálos dózisnak felel meg, de a Past Mistake után fogta magát, és beugrott a tömegbe stage dive-olni, az Ace Of Spades feldolgozás alatt meg vagy harminc embert felcsábított maga mellé bulizni, miközben már-már szabályos pogó ment az első sorokban (a szekusok és a szervezők fejét öröm volt nézni). Ettől eltekintve maga a zene nem volt hatásvadász, inkább csak hangulatos (a nagy slágerekből is csak szolidan ment le néhány), egy-egy számot elnyújtottak tíz-tizenöt percre lazán, minek köszönhetően a sátor Bristol sötét poklává alakult át. Benne volt az a kilátástalanság, ami a szegénynegyedet jellemzi, és minden öröm, ami az ott élő embereknek jut. Tavaly azzal zártam soraimat a Knowle West Boy kapcsán, hogy egy pillanatra elkezdtem hinni a bristol soundban, és úgy tűnik, hogy Tricky ezt a küldetést komolyan gondolja, mert ő még 2009-ben is annyira aktuálisan tudja ezt előadni, mintha 1996 lenne. Ötös.

Szolgálati Közlemény: a Tricky koncert össznépi színpadi őrülete és még sok más Szigetes élmény videó formájában is érkezik hamarosan a Kultblog TV-n! A felvételeket folyamatosan szállítjuk titkos csatornákon a központba, és amint véget ért a feszt, jönnek a videós beszámolók, úgyhogy stay tuned!
- a szerk.

Korábban a Kultblogon:

Facebook:

Hozzászólások (15)

gyurmapok
2009. 08. 14. 18:01

Hehe, ha ez megnyugtat: ram se hallgattak a haverok fatboy slimmel kapcsolatban, meg is bantak mindannyian. :D
A 808 State es Tricky koncerteket rettenetesen sajnalom, de igazan majd a vasarnapi Coldcut miatt fogok sirni. :/
Nektek meg tovabbi jo szigetezest, varjuk a beszamolokat.

2009. 08. 14. 18:45

huh, Coldcut pár hete Pécsett igencsak büntetett, arra mindenképp nézzetek majd el (:
azt meg nem is tudom szavakba önteni, hogy a Tricky kihagyását mennyire sajnálom \:

2009. 08. 14. 21:16

Uramisten, ez a leadkép Trickyról milyen durva már, mint egy feka zombi. Lavjaman.

D.
2009. 08. 15. 13:51

azért némileg meglep, hogy ez egy kultblog és a szerzőnek fogalma nincs arról, mit jelent élőben fatboy slim; mert bár nekem sem a kedvencem amit csinál, a világ egyik legimsertebb és legsikeresebb dj-je és kész. ez a bivalybasznádi diszkó hasonlat kicsit erős, teljesen homályos ismeretekre utal.

Tricky koncert a legjobb volt amit az elmúlt pár évben hallottam.

2009. 08. 15. 16:27

D.: légyszi homályosíts már fel minket, hogy mit jelent élőben fatboy slim? mert a fenti hasonlat nagyon is megállja a helyét. már tavaly BS-on is szánalmasan suttyó szettet tolt, és most a sziget nagyszínpadon is előadott egy hasonlóan olcsó szart. fatboy slim közel sem a dj szettjei miatt sikeres és ismert, hanem a produceri munkássága miatt, és mostmár kettőből kétszer láttam a saját szememmel, h mennyire fényévekre van a kettő egymástól.

gyurmapok
2009. 08. 15. 18:01

Tolem Fatboy Slim zenekarral adhatna elo a zeneit, en mar nem tudom tisztelni egy cseppet sem. Tavaly balatonsoundon eletem legrosszabb zenei eloadasat nyujtotta, pedig ha valaki az intro alatt azt mondja, hogy nem fogom vegigugralni elol, akkor kirohogom. Eltelt egy ev, de meg mindig nem tudtam vegighallgatni egy slageret sem. Azert meg ne fizessunk mar, hogy ELOBEN tekergesse a potikat, mikozben nem tortenik semmi, keveres kozben pedig a laptopja alatt lobalja a fejhallgatojat.

D.
2009. 08. 15. 18:13

azon nem illene meglepődni, hogy egy sláger bootleg house szettet játszik, mert legalább 5 éve ebbe az irányba tart, sőt.

egyrészt a you've come a long... album több mint 10 éves és az azóta kijött korongok abszolút a house/techhouse vonalat építették. megjegyzem, sokkal invenciózusabb, mint egy Moby, urambocsá Prodigy aki lejátssza egymás után a százéves slágereket aztán hazamegy.

ha már itt tartunk, az sokkal cikibb, hogy mennyi hasonlóság volt a tavalyi szettel összevetve, sokkal cikibb, mint az, amilyen önmagában. sokan szeretik és ő meg láthatóan abszolút teljességgel benne van abban, amit csinál. szóval csak mert nem ismeriek, nem kell magaslóról lekezelni elsővonalas világsztárokat; lehet azt tisztelettel, távolsággal.

2009. 08. 15. 22:02

Százéves slágereket sem jobb játszani, mint egy kutyaütő, házibulis szett előadni. Főleg annak fényében, hogy valószínűleg Cook kapta a legnagyobb zsét a nagyszínpad idei fellépői közül (vagy Lily Allen). Az a baj, hogy ez is hakni, az is hakni, és akkor az a Táncdalfesztivál sátorba való Fásyék meg Kordáék mellé.
flynn meg eléggé ismeri a big beatet, legalábbis szerintem éppen azért csalódott, mert össze tudja vetni a mostani produkciót Fatboy fénykorával.

gyurmapok
2009. 08. 15. 23:51

Nekem meg csak nem is azzal volt bajom (foleg), hogy kizarolag olyan zeneket jatszik, amit egy atlagos roxy radio-hallgato is ismer, hanem a hogyannal. Nevetsegesse teszi az egesz dj kulturat, azzal, ahogyan viselkedik a szinpadon. En foleg akkor dobbentem le, mikor mar jo hatulrol nezve a kivetiton mutattak kozelebbrol emberunk "technikajat", eleg erdekes volt. Nekem mondtak tavaly is, hogy ne varjak sokat, de en biztam benne, hogy a szar zenek ellenere is legalabb profi musort csinal. Felolem ketszer ennyi slagert is gyarthatott volna, ha ennyire keptelen eloben eloadni, akkor dj-kent nem fogom tisztelni. Es ugyanez lenne a velemenyem Laurent Garnierrol, a Coldcutrol, vagy Dj Krushrol is (hogy mar eloben is hallott kedvenceket emlitsek, akikkel elfogult vagyok), ha Fatboy Slimesen adnak elo a musorukat.

2009. 08. 16. 3:47

D.: pffffffff... :)

D.
2009. 08. 16. 13:41

én azt hiszem, ésszerűen próbáltam érvelni ; de meg vagyok győzve, hogy rossz helyen járok

2009. 08. 16. 14:01

nem jársz rossz helyen, csak még zeneileg van mit behoznod :D

2009. 08. 16. 14:30

D.: nem a véleményeddel van baj, csak az a fura, h ugyanazt a koncertet/szettet láttuk. mert olyan, mintha valami másik helyen jártál volna. itt nem a fatboy slimmel kapcsolatos véleményről vagy róla alkotott képről van szó már szerintem, hanem az ott és akkorról, konkrétan.

D.
2009. 08. 16. 16:07

a szettről épp annyit írtam, mást nem is, hogy szinte ugyanaz volt, mint tavaly, és ez az amit tényleg nagyon ciki. ez azért elég szembe(fülbe)ötlő kellett legyen, ha tényleg ott voltál mindkét alkalommal.
az akkor és ott nekem sem tetszett, ezen nem veszünk össze sőt, helyenként egészen igénytelennek találtam.

de a bivalybasznádi diszkó hasonlat számomra arról árulkodott, hogy nemigen ismered ezt a zenei vonalat, az elmúlt évek fatboy zenéit, remixeit, ami nem gond, csak akkor - szerintem - illendő kissé eltávolodva vizsgálni a dolgot magát.

sdafdas
2009. 08. 17. 20:21

ha ott volt valaki a végén, aki csinált fotókat, jelezze, van spanolós fotóm trikivel, de eltűnt a srác, aki csinálta.

Szólj hozzá!

A szövegben nem lehet HTML-t használni! Ha linket írsz, automatikusan aláhúzzuk. Linkből csak egy lehet, vagy regisztrálj, és akkor bármennyi. Ha már regeltél, itt bejelentkezhetsz. Az IP címed spamszűrés okán logolva van.