Ha csatába kell hívni a kolosszusokat - Fuck Buttons: Tarot Sport

Olykor a aljnövényzetben rejtőzködő, olykor a liántengerből dühöngve előtűnő kannibálokként jelent meg a Fuck Buttons párosa, és mutatott fel egy önmagában is bámulatra méltóan egyéni hangot, amelyet csak még különösebbé tett, hogy két fiatal bristoli srác hozta létre mindezt. Benjamin John Powerből és Andy Hungból inkább nézett volna ki az ember a képek alapján valami veszélytelenül őzike-ostoba twee-popot, mint azokat a vérszomjas tribal-témákat, noise-gitárriffeket és kegyetlen hörgéseket, amelyek debütálásukat, a Street Horrrsingot jellemezték, és amellyel simán meguralták a 2008-as SXSW fesztet. Ráadásul látványos kontrasztot nyújtottak az ugyanott szintén nagy feltűnést keltő Black Kids-szel, amellyel összevetve albumjaik szintjén  jön ki a minőségbeli - és tartósságbeli - differencia.

2008 szó nélkül hagyhatatlan albuma volt tehát a Street Horrsing, és ahogy írtam akkor, úgy érzek vele kapcsolatban ma is: ezek nem dalok, nem számok, hanem valami elpusztíthatatlan zajfolyam, amely úgy robajlik át a hallgatón, ahogyan a dzsungelen töri át magát a vulkánból ömlő láva. Ezt támasztaná alá az anyag producere, Andrew Weatherall megjegyzése is, miszerint az album lényegében egy élőben, egyben felvett valami volt, amiben megvolt az erő, viszont az legkevésbé a profi hozzáállásból fakadt.

Fuck Buttons - Surf Solar

Egyértelműen úgy vártam tehát az új lemezt, hogy egy jóval experimentálisabb szintet fog képviselni, és a stúdiók félistenével a produceri székben egy sokkal összerakottabb és tisztább, ugyanakkor kevésbé spontán cucc is lesz. És igen, attól is féltem egy kicsit, hogy némileg unalmasabb lehet a Fuck Buttons, ha megzabolázzák az őserőt. A harmadik track, a csodálatos The Lisbon Maru az egyértelmű ellenpéldája mindennek: a Street Horrrsing nyitását, a Sweet Love For Planet Earth-öt elő merték újra szedni, belassították és újrakeverték. Merész húzás, mert keltheti azt a hatást, hogy nem volt annyi ötlet, hogy kitöltsenek egy albumnyi játékidőt, de itt mindez krédóként szolgál: a Lisbon Maru sokkal elementárisabb elődjénél, amely inkább volt félelmetes és titokzatos. Ez a változat viszont szónikus, repetatív és megfelelő fülessel hallgatva olyan élmény, mintha egy óriási jéghideg vízesés alá löknék be az embert. És a következő epizódban már ott találjuk magunkat, ahol ez az anyag játszódik: a heroikus ókorban, ahol kristálytiszta értékek szabták meg a létezést (Olympians). A színtiszta őselemek erejével hat tehát a Tarot Sport, amelynek első három tétele mintha háromszori kezdés lenne. A kislemezes Surf Solar valami kísérleti elektronikus téma alaposan bedurvított változata (ami amúgy kislemezes verzióban még jobban működik), a Rough Steez pedig az album legjobb száma, egy óriási tribal folyam nagyon feszes kibontása, a lemez slágere.

Nem szóltam még a második feléről az albumnak, pedig ott sem ülnek le dolgok, csupán különös fordulatot vesznek, az Olympianstől kezdve ugyanis egy kevésbé durva, viszont jóval éteribb tündérvilágba kalauzolnak el Andy Hungék. Váratlan húzás, mert amit itt hallunk, leginkább Antony Gonzalez M83-albumaira emlékeztet, különösképpen az évtized egyik legegyénibb és legzseniálisabb konceptalbumára, a Before The Dawn Heals Us-ra. Már csak azért is, mert az említett anyaghoz hasonlóan a Tarot Sport sem hinném, hogy nagy reformokat fog végbevinni és rengeteg követőt szerezni, viszont akik igazán imádják a határok nélküli, egyéni elektronikus zenét, egy teljes életre fel fogják jegyezni mindkettőt az emlékezetükbe. Mit lehet még mondani? Abszolút hibátlan, ötös.

Kapcsolódó cikkek:

• Fuck Buttons - Street Horrrsing kritika

Link:

• Fuck Buttons @ MySpace