Podcast #40: Damage exclusive mix
Damage, aka Bari Máriusz frissen megjelent könyve mellé adja a soundtracket.
2011. február 10. 11:11 | írta: Velkei Zoltán
A mai angol klubzene találkozik Detroit technojával Contakt első bakelitjén. Hosszú idő után hallat magáról az egykori Underground Resistance-es DJ Rolando is egy remix formájában.
A vidámabb detroiti technót idézi fel a New York-i Contakt a bemutatkozó kislemezén, amit a londoni Local Action adott ki. A Not Forgotten fülbemászó dallama végig uralja a felvételt, minden más elvész mellette az éterben, de nem szenved kárt emiatt a végeredmény. A ritmusképlete amúgy is a mai klubzenékhez húzza közelebb (konkrétan a UK Funkyhoz), a régi és új találkozásából pedig egy könnyed hajnali hármas zene születik. Ezt árnyalja jócskán a detroiti DJ Rolando remixe, ami jóval sötétebb az eredetinél és a basszusa is zömökebb. Féltávhoz közel aztán visszatér az ismerős dallam, a hatás pedig felemás, mert Rolando bátrabban is hozzányúlhatott volna a szám szerkezetéhez, így viszont csak visszavett az egésznek a lendületéből. A Rhodophyta című harmadik felvétel már keményebb darab mindkét elődjénél, tört dobjai és veszélyesen szóló szintetizátorai közelebb helyezik a mai brit klubzenékhez, mint Detroithoz. Van egy érzésem, hogy az aktuális trendeknek köszönhetően sikeresebb is lehet a másik két társánál.
Linkek:
Tracklist:
Borító:

Facebook:
Damage, aka Bari Máriusz frissen megjelent könyve mellé adja a soundtracket.
Véleményed van? Te lehetsz az első, aki megmondja: