2007. december 23. 14:38
Legjobb cuccok 2007-ben: ZENE
A nagy évvégi számadásokat mi sem spóroljuk le, úgyhogy a Kultblog stáb kollektíven ült össze, hogy papírra vésse a legjobb dolgokat 2007-ben. Sorra vettük a zenét, filmet, bulikat, könyveket, lesz évzáró summárum és jövő évi kitekintő, de mindenekelőtt vegyük azt a kategóriát, amit mi is a legtöbbet nyúzunk: ZENE. Miután a legjobb albumok összeírásakor kisebb sebészeti beavatkozás után sikerült Silvermoon körmeit kiműteni Flynn torkából, úgy döntöttünk, a kollektív lista inkább egyéni listákat fog jelenteni, úgyhogy íme, a szerkesztőség egyes tagjai szerint: melyik lemezek csapták a legnagyobb pofont 2007-ben!6 komment
2007. december 3. 07:50
"Büszke vagyok a Stateless-re" - interjú Chris James-szel

Kétségkívül 2007 egyik legjobb lemeze a leeds-i Stateless bemutatkozása. A Chris James (a képen középen) énekes által vezetett csapat életet lehelt a hervadófélben lévő triphopba, sőt, jócskán továbbgondolta azt még több elektronikával és absztrakt hiphoppal. Mivel a kiadvány több kultblog.hu szerző szívéhez is nagyon közel áll, ezért mindent megtettünk, hogy mikrofonvégre kapjuk az alapító Chris James-t, és ez egy csütörtök délután sikerült is, vezetés közben.
Kommentálj!
2007. november 7. 00:22
Szépség, ösztönök, Stateless
Minden embert különleges élménnyel ajándékoz meg az az érzés, ha ott lehet valaminek a születésénél - akár csak átvitt értelemben. A Stateless pedig olyan, mint egy csodagyerek: még nagyon fiatal, de nagyon sokra hivatott. Kevés kezdő zenekar van, melyben ennyire látni a folytatás lehetőségét, mégis alig páran fedezték fel maguknak a leeds-i kvintettet, és itt egyaránt gondolok a kritikusi és a hallgatói oldalra. Hogy miért ajánlok és írok egy ismeretlen gárdáról ilyen kimondatlan ünnepélyességgel? Mert ha felfedezi őket végre a sajtó, egészen biztosan rájönnek, hogy egyúttal az év lemeze díj egyik favoritját is megtalálták. Lássuk csak, miért is!
4 komment
A súlyszivárvány túlélői - Klaxons: Surfing The Void
"A trip-hop csak a média találmánya" - interjú DJ Shadow-val
Track review: Eskmo - Cloudlight
Háttérből brillírozni - Lloyd Miller és a Heliocentrics közös albuma
Nyálcsorgatós limitált kiadások az új Brian Eno-albumnak
Bréking: az utolsó Esclin Syndo koncert Berger Dalmával, ma este az A38-on
Octopus Tarot Labirintus a szigeten, még a Sziget előtt
Játék és muzsika 70 percben - Sinfonia Eroica a Trafóban
Ellentétes érzelmek kereszttüzében - a Madách két előadásáról
Ez a harc lesz a végső - Mein Kampf a Nemzetiben
Mikor a filmet színpadra álmodják - az Álmodozók c. előadásról
Kígyóbőr szerelem
A párhuzamos dimenzió bukása - Warhol 3D a Szépművészetiben
Képafalon.hu közösségi kiállítása a Kertész29-ben
Plagizáló eredetiség - a Glenn Brown-kiállításról
"Valahol street art és képzőművészet között" - interjú Harkai Domával
Nagy hajrá a Robert Capa-kiállításon
Diploma Nélkül: kiállítási pályázat a Bekelittől






